Egészségügy

(részlet a Pitvaroson című újságból)

Tájékoztatást szeretnénk nyújtani olvasóinknak arról, hogy 2007 április 1-ét követően mely szakmákban melyik kórház nyújt majd kötelezően egészségügyi ellátást.

A listában szereplő szakterületek közül a csillaggal jelöltek esetében a megjelölt szolgáltató kizárólag a speciális vizsgálatokat, illetve beavatkozásokat igénylő, bonyolultabb, illetve súlyosabb esetek ellátására került kijelölésre. Ezen szakmákban az általános ellátásokat (pl.: mandulaműtét, gyermekek sérvműtéte, stb.) a betegek továbbra is a területileg illetékes alapkórházban vagy a közeli súlyponti kórházban vehetik igénybe.
Intenzív ellátás tekintetében a kórház ellátási területe kiterjed mindarra a területre, ahonnan a kórház köteles beteget fogadni. Ezt a listában két csillaggal jelöltük.

Amit az ellátási kötelezettségről és a beutalásról tudni kell:
* A területi ellátási kötelezettséggel rendelkező kórháznak kötelező ellátni azt a beteget, aki az adott területen lakik és beutalóval érkezik.
* Akinek más kórházba szól a beutalója, akkor az a kórház csak akkor láthatja el, ha ezzel a területéhez tartozó betegek ellátását nem veszélyezteti.
* Ha beutaló nélkül vagy más helyre szóló beutalóval keres fel valaki egy kórházat, akkor neki az ellátása költségének 30 százalékát, legfeljebb 100000 forintot kell fizetnie. Sürgősségi ellátást az ország bármely kórházában mindenki többlettérítés nélkül kap.

Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet, Makó 6900
Kórház u. 2. Pf.6900 Tel.: (62) 511-151 Fax.: (62) 210-117
Email: korhaz@dioshosp.hu
Honlap: www.dioshosp.hu

Belgyógyászat, Sebészet, Szülészet-nőgyógyászat, Csecsemő- és gyermekgyógyászat, Neurológia, Aneszteziológiai és intenzív betegellátás, Pszichiátria, Alkohológia *, Drogellátás *, Addiktológia *, Krónikus ellátás, Rehabilitáció

SZTE SZAOTE Centrum, Szeged 6725
Kálvária sgt. 57, postacím 6701 Pf.:455 tel.: (62) 561-361 Fax.: (62) 561-301

Urológia, Reumatológia, Infektológia, Sürgősségi betegellátás, toxyológia, Traumatológia, Fül- orr- gégegyógyászat , Szemészet, Bor- és nemibeteggyógyászat, Ortopédia, Onkológia, Fogászat és szájsebészet, Sugártherápia, onkoradiológia *, Angiológia, phlebológia, lymphológi *, Haematológia *, Allergiológia és klinikai immunológ *, Endokrinológia, anyagcsere és diabe *, Gasztroenterológia,
Tüdő- és mellkassebészet, Érsebészet *, Idegsebészet, Stroke *, PIC, Nephrológia, Szívsebészet *, Kardiológia, Gyermek- és ifjúsági pszichiátria *, Gyermeksebészet *, Plasztikai (égési)sebészet *,
Kézsebészet *, Csecsemő- és gyermek fül-orr-gégészet *, Gyermekszemészet *, Gyermekneurológia *, Gyemek-tüdőgyógyászat *, Gyermek-gasztroenterológia *, Csecsemő- és gyermekkardiológia *,

Mellkasi betegségek Szakkórháza
6772 Deszk Alkotmány u. 36.
info@deszkikorhaz.hu Tel.: 62 / 571-511 Fax.: 62 / 571-550

Tüdőgyógyászat

Hódmezővásárhely,Erzsébet KH.R
Ápolás

Szent László Kórház, Budapest
AIDS diagnosztika és therápia *

Forrás: http://www.terapia2007.hu/





2007-04-23 13:25